Cégünkről
Röviden szeretnénk bemutatni Önnek cégünket, tevékenységünket és cégünk történetét.
Az NT-Service Kft. 2008 júniusában alapult, anno még TT-Service Kft. néven. Kezdetekben az informatikai tevékenység mellett a vendéglátással is intenzíven foglalkoztunk, azonban 2009 elején megváltozott a tulajdonosi szerkezet, és a fő tevékenység a számítógép javítás lett, a név pedig megváltozott a ma is ismert NT-Service Kft. névre.
Mindig is törekedtünk arra, hogy minőségi szolgáltatást nyújtsunk, és ennek eredményeképp cégünk jelentős fejlődésen ment keresztül. Számítógép szervizünk szolgáltatásait elsősorban Budapestre -azon belül legnikább a XXII. kerületre- és Pest megyére öszpontosítjuk. 2010 elején elindul az NT-Hosting, a cég új szolgáltatása, melynek keretében minőségi webtárhely és domain név regisztrációs szolgáltatásokat biztosítunk ügyfeleinknek. Cégünket folyamatosan bővítjük és fejlesztjük, annak érdekében, hogy lépést tartsunk a rohanó technológiával és Ügyfeleinket még hatékonyabban szolgálhassuk ki.
Reméljük, hogy rövid bemutatkozásunk elnyerte terszését és Önnek is tudunk segíteni!
Tisztelettel: Az NT-Hosting csapata








